A KÖTŐDÉSRŐL II.rész

Milyen okok váltják ki, mire vezethető vissza, hogy épp milyen a kötődésmintázatunk?

Vannak – e komoly következményei a későbbi fejlődésre?

A kötődési minták különbségeinek kutatása több tényezőre összpontosított: a gondozó, anya – gyerek viselkedésére, a gyerek képességeire, temperamentumára, a családon belüli feszültségre, és a kulturális szokásokra, hatásokra.

Azt figyelték meg, hogy azoknak az anyáknak a gyerekei lettek biztonságosan kötődők 12 hónapos korukban, akik gyorsan reagáltak 3 hónapos csecsemőjük sírására, szükségleteire érzékenyek voltak.

A megfigyelések, kutatások feltárták még, hogy az interakciókban tapasztalható összhang, az együttes teljesítmény eredménye. Ahogy a csecsemőnek anyai válaszra van szüksége a normális fejlődéshez, úgy az anyának is fogékony csecsemő kell, hogy az ellátási feladatokat tökéletesen megoldhassa. Az is megállapítást nyert, hogy a csecsemők temperamentumának is jelentőséget szenteljenek, hiszen egy anyának nehezebb összhangban lennie egy visszahúzódó, bátortalan, vagy könnyen felzaklatható csecsemővel. Voltak olyan eredmények, ahol kimutatható volt, hogy a nehezebben kezelhető csecsemők egy éves korukban inkább lesznek bizonytalanul kötődőek. / Sieferet.al., 1996 /

A szülők viselkedését befolyásoló feszültséget keltő tényezők, természetesen csökkentik a biztonságos kötődés kialakulását. Ezek a feszültségforrások, a következőképpen vezethetnek bizonytalan kötődés kialakulásához, egyfelől a családi nehézségek csökkentik a szülői érzékenységet, ami rontja a kötődés kialakításának esélyét, másfelől, ha a gyerek, szem és fültanúja a haragos szülői eseményeknek, akkor számára a szülő már nem jelenti a kényelem és a biztonság forrását.

 Azonban egyetlen tényező sem magyarázza önmagában, a különböző kötődési mintázatokat. Sue Gerhart , A szükséges szeretet c. könyvében azt állítja – amivel én is nagyon egyetértek,-  hogy a testi működés és az érzelmi viselkedés a társas interakciókban nyilvánul meg. Hiszen, ahogy Fonagy Péter mondja, a korai kötődés témájának igen neves kutatója, az agy közösségi szerv, nem elszigetelten, hanem a másokkal való kapcsolatokban fejlődik, alakul, formálódik, szerveződnek érzelmeink. A korai tapasztalatok óriási jelentőségűek a csecsemő fiziológiai rendszerére nézve. Az agynak a fejlődése- az első másfél évben a legintenzívebb – is elégtelen, ha a csecsemő számára a körülmények nem megfelelőek.

Nagy örömünkre, azonban a legtöbb szülő ösztönösen elegendő időt, érzékenységet, ráirányultságot mutat a csecsemője felé, hogy biztosítsa annak érzelmi biztonságát. A csecsemő számára egyetlen egy dolog az, ami mérvadó, az, hogy a szülője érzelmileg elérhető legyen, jelzéseit jól szabályozza. Az érzelmekre adott megfelelő reakcióért a prefrontális kéreg elsőként kifejlődő része, az orbitofrontális kéreg felelős. Az, hogy az empátiára képesek legyünk, –  hogy pl.a csecsemő megegye a pürét, mert az anyukája ezt kéri, – orbitofrontális kéreggel kellene rendelkeznünk, de ezzel még nem rendelkezünk a születésünkkor. Másfél éves korunk körül alakul ki, onnantól kezdve fejlődik. Tehát a csecsemő társas képességei születéskor még nem áll rendelkezésre!!!! Tehát tipegős korig kialakulatlan, és fejlődése nem automatikus, hanem a csecsemő társas kapcsolataiban személyesen átélt tapasztalatai alapján jön létre, vagyis nagyon tapasztalatfüggő! A prefrontális kéreg idegsejtjei között a szinaptikus kapcsolatok száma a csecsemőkorban a 6.-12. hónap között rakétaszerűen növekszik, a legátszövöttebb épp akkor lesz, amikor a szülő és a gyermek között fejlődő gyönyörteli kapcsolat a legintenzívebb és a kötődés kellékei megszilárdulnak.A prefrontális kéregben lévő rohamos növekedés csúcspontja pedig a tipegős kor, az önálló járás kezdete. A kisgyemek már társas lénnyé vált, hiszen kialakult a társas agy kezdete.:)

Forrás: Fejlődéslélektan, Fejlődésneurológia, A szükséges szeretet c könyvek