Bemutatkozunk
Bemutatkozunk
Frutti egy gyermekközpontú hely, amit a SZAKÉRTELEM, az empátia, a jókedv es a szülőkkel való egység jellemez, ahol a gyerekek fejlesztése komplex szemléletben történik. Elmélyült tapasztalattal rendelkező gyógypedagógus, logopédus, gyógytornász, tanító szakember csapatunk 4 éves kortól 14 éves korig várja a segítségre szoruló gyerekeket és fejlődni vágyó felnőtteket Nagykovácsiban, immár 13 éve.
A gyerekek, akikkel kapcsolatba kerülünk hosszabb folyamaton – akár egy vagy két éven – keresztül járnak hozzánk. Kölcsönös, egymás szeretetén alapuló, közös cél, a gyermek hatékony fejlesztése.
Az elmúlt több mint tíz évben megközelítőleg 1000 gyermekkel kerültünk kapcsolatba, kérték a segítségünket. Együttműködésünk van a helyi óvodával a gyermekek mozgásszűrésének elvégzésére, valamint alapozó terápiás fejlesztő csoportok tartására. Terápiás csoportjainkat helyben a Fruttiban tartjuk.
Folyamatosan fejlődünk, fejlesztjük magunkat mi szakemberek is, hogy a gyerekeknek minél komplexebben segítsük elő képességeik alakulását. Kéthetente szakmai team megbeszéléseket szervezünk, ahol egymást is segítve inspirálódunk!
Oktató-vezető terapeutaként rendszeresen képzek hallgatókat, terapeutákat, tartok tanfolyamokat.
Terveink között szerepel egy, a szülőknek tartott szakmai előadássorozat!
Fő vezérelvünk a hitelesség és a szívvel-lélekkel végzett hivatás!
Várunk szeretettel a Fruttiban!
Frutti Fejlesztő pont csapata
Floidl Andrea
Aktív sportoló -tornász-voltam tíz évig, akkor edzőként képzeltem el a felnőtt életemet. Mára tiflo szakos gyógypedagógusként, alapozó mozgásterápiát napi rendszerességgel végzek óvodás és kisiskolás gyermekekkel, több mint tíz éve Nagykovácsiban. Az évek során sok– sok felnőtt hallgatót képeztem ki gyakorlati képzésen. Mozgás – és meseterápiás szakemberként ötvözöm a mozgás és a fantázia adta lehetőségeket. Elmélyült tapasztalatot szereztem, értelmi valamint érzékszervi fogyatékos gyermekek fejlesztésében. Jelenleg egy budapesti gimnáziumban is dolgozom gyógypedagógusként, ahol az SNI – s diákok életét próbálom könnyebbé tenni. Jól egymásra találtunk a hivatás és én!
Alapozó Terápiák Alapítvány oktató-vezető terapeutája vagyok, ATA keretében akkreditált felnőttképzéseket, tanfolyamokat tartok, nevemhez fűződik az 5 évesnél fiatalabb gyermekek Alapozó Alapozása módszer, mellyel a kisebb korosztályt is célirányosan „alapozózzuk”.
Végzettségeim:
- Tiflopedagógia szakos gyógypedagógus 1993 ELTE BÁRCZI
- pszichoterapeuta képzés HIETE 1994-1996 -egy év-nem befejezett
- Meixner- módszer 1998
- Alapozó terápia 2009 ATA
- Sindelar tanulást segítő eljárás 2012 ELTE BÁRCZI
- Mozgásfejlesztő szakpedagógus 2013 NYME-AJPK
- GMP 2014
- Homloklebeny fejlesztő szakember 2015
- dyscalculia terápia 2017 ELTE_BGGYK
- Meseterápia – Boldizsár Ildikó – SOTE 2019
Floidl Luca
Mondják, hogy az megy logopédusnak akinek a kiskorától kezdve sikere van a beszédben és a kommunikációban. Azt hiszem ez rám is igaz, 10 hónaposan már beszéltem. 😉
Tizedikes koromban már tudtam, hogy ezt szeretném csinálni.
Gyógypedagógus vagyok logopédia és tanulásban akadályozottak pedagógiája szakiránnyal.
Azért is kedvelem ezt a munkát, mert az egészen piciktől (3 év) a felnőttkorig akad feladat, így sosem lesz egyhangú amit csinálok.
A legfontosabb számomra, hogy igazán személyes kapcsolatot alakítsak ki a tanulóimmal, megtalálva hozzájuk a kulcsot, ezzel is nagy mértékben elősegítve a terápia sikerességét.
Területek amikkel foglalkozom:
- artikulációs zavarok terápiája- akár felnőtteknek is!
- nyelvi késés terápiája
- beszédészlelés- és beszédmegértés terápiája
- iskola előkészítő foglalkozás
- grafomotoros fejlesztés
- nyelvlökéses nyelés terápiája
- komplex nyelvi fejlesztés
- diszgráfia terápia
- diszlexia prevenció
- diszlexia terápia
Feeding Therapist
2023-ban Feeding Therapist lettem. Ez egy olyan végzettség, amit gyermek egézségügyi dolgozók, gyógypedagógusok, logopédusok szerezhetnek meg. Amit tanultam, hogy hogyan kezdjünk el táplálni egy gyermeket, hogy hogyan tanítsuk meg enni, majd a későbbi életkorban pedig jobban enni!
A szülők segítségére tudok lenni a hozzátáplálás kezdetétől, de érdemes konzultálni velem már, a hozzátáplálás előtt időszakban is, hiszen a totyogó korú babáknál gyakran felmerül a válogatósság, étel elutasítás. Gyermekek alap problémáitól függően, legyen szó szenzoros, motoros vagy a kettő kombinációjáról, szenzomotoros megközelítést fogok alkalmazni a gyermekek életkorának megfelelő, étkezési képessége mögött meghúzódó akadályok kezelésére.
Ha további információt szeretne rólam olvasni, hogy hogyan tanítok és mik az alapelveim akkor az alábbi velem készült interjút ajánlom.

Szőllőssy Krisztina
2008-ban végeztem tanítónő-ének tanár szakon. Mindig is érdekelt, hogyan is lehetne a gyerekeknek segíteni a tanulásban. Így terveim között szerepelt a fejlesztőpedagógia elvégzése is, a gyermekeim érkezése miatt azonban ez kicsit most háttérbe szorult. Ám a gyermekek fejlesztése iránti vágy nem szűnt meg, sőt négy gyerekem nevelése során kifejezett hangsúlyt nyert. Így 2019 nyarán, elvégeztem az Alapozó Fejlesztői tanfolyamot, majd az ősz folyamán terapeuta is lettem. Végül 2020-ban elvégeztem az Alapozó Alapozása és a Homloklebeny tanfolyamot is, melyek segítségével még hatékonyabban tudom végezni a rám bízott gyermekek fejlesztését.
Célom, hogy a mozgás adta öröm segítségével, játékos, ám tudatos fejlesztéssel, minél több gyermek tudjon úgy iskolába menni, iskolába járni, hogy magabiztosan, a képességeinek megfelelően tudja teljesíteni a feladatait.
Balla Marietta
Nagykovácsiban élek, két kisfiam van.
Gyógytornász, manuálterapeuta, szenzomotoros terapeuta TSMT, Kinesio-taping terapeuta, Halliwick és Schroth terapeuta
Végzettségek:
1997-2000 Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola Győr, tanító
2001-2005 Pécsi Tudományegyetem, Egészségügyi Főiskolai Kar gyógytornász szak
Munkahelyek:
2005- től Mozgásjavító Általános Iskola Csillagház, mozgásnevelő, gyógytornász, halmozottan sérült, mozgássérült gyerekek mozgásfejlesztését végzem.
Számos szakmai tanfolyamon, konferencián vettem részt, olyan témakörökben tartottam előadást, mint:
- sportrehabilitáció,
- harcművészetek szerepe a rehabilitációban,
- a kutyaterápia hatása halmozottan sérült gyermekek mozgásfejlesztésében.

Csizmadia Márta
Mozgás, játék, mese, mondóka, ének,ritmus, szeretet, és a Nagyi díványa vidámsággal fűszerezve, ami egy gyermek egészséges fejlődéséhez szükséges🤗
Csizmadia Márti vagyok, tanítónő, három csodálatos gyermek édesanyja. Pici lány korom óta készülök a gyerekekkel való foglalkozásra. Volt egy tanítóm, aki örökre nyomot hagyott bennem, majd az edzőm, akit soha nem feledek. A felsőoktatásban számos szakember, akik kincseket adtak a kezembe, szívembe. Ezeket szeretném a gyerekeknek továbbadni, a legjobb tudásom szerint.
Végzettségeim:
- Általános iskolai tanító-református hittanoktató, KRE
- Drámapedagógiai szakkollégium KRE
- Nyelv és beszédfejlesztő pedagógus ELTE
- Óvodapedagógus, KRE
- Meixner -módszer Meixner Alapítvány
- Alapozó mozgásterapeuta – Alapozó Terápiák Alapítvány

Learn and play with Paul
Join me for a dynamic hour long class every week taught completely in English. This class is for beginning students ages 6-10 years whom you want to have more English exposure. These classes will help the students with basic English vocabulary tied into a monthly theme which will be reinforced with games, music and a daily story time to familiarize each child with spoken English. Join us for this new and unique experience this year!
Teacher Paul is a certified TEFL teacher from the United States. He is a native English speaker who specializes in teaching children of all ages. Teacher Paul also brings new and fresh ideas into the classroom combining learning with play. This class does not replace actual English language tutoring, but is instead designed to expose children to the words and sounds of English to give them a boost or a head start with their English skills.