GYÓGYPEDAGÓGUS

Szerző: admin Közzétéve:

GYÓGYPEDAGÓGUS

Ma már mindenki gyermekfejlesztésben jártas szakember? Az is, akinek nincs ilyen végzettsége?
Olyan kérdéseket kapok szülőktől, ahol alátámasztják különböző oldalakról olvasott posztokból, az áltudományos állításokat, hogy tátva marad a szám! Jönnek innen-onnan a gyerkőccel, akivel már hosszabb ideje nem történik lényeges fejlődés!
Ezért úgy döntöttem, hogy következő posztokban educatios tartalmakat fogok közölni, mégpedig azzal a céllal, hogy tisztázzam azt a rengeteg félretájékoztatást, ferdítést, anomáliát, amik a különböző végzettségekkel kapcsolatosak. Célom, a szülők korrekt tájékoztatása, hiszen sokan nem tudnak és nem is tudhatnak olyan részleteket amikről most szó lesz!
Mit is csinál többek között egy gyógypedagógus?
8 féléven keresztül sajátítja el a BA képzést, amiben komplex ismereteket, módszeket tanul egyebek mellett az orvostudomány, a pszichológia, a pedagógia, szociológia és saját szakának specifikus területéről. Éppen ezért egy interdiszciplináris tudományágról beszélünk.
Az egyik legfontosabb gyakorlati terület az SNI-sajátos nevelési igényű gyerekek, tanulók, -habilitációs, rehabilitációs megsegítése! Az SNI státusz egyben tanulási zavar, ami intézményi keretek között CSAK gyógypedagógusi kompetencia, gyógypedagógiai diagnosztika és módszertan alapján állapítható meg , hogy fenn áll-e a dysfunkcio.
Mi tartozik a tanulási zavar fogalma alá?
-szakértői bizottság szakértői véleménye alapján: dyslexia, dysgraphia, dyscalculia, mint súlyos tanulási zavarok valamint a súlyos figyelem és magatartás-szabályozási zavar.
-szakértői bizottság szakvéleménye alapján: mozgásszervi, érzékszervi, értelmi, vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes megléte esetén halmozottan fogyatékos, vagy autizmus spektrum zavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavar.
Most jön a lényeg!
Az átlagember az elsőként felsorolt hiányterületekkel küzdő gyerekekkel találkozhat gyakrabban, illetve az autizmus spektrum zavarral és az ADHD is. Szülőként is, hiszen egy-egy csoportban, osztályban előfordulnak, az ezzel küzdő gyerekek.
Intézményi keretek között gyógypedagógus foglalkozik az SNI-s gyerekkel, azonban különböző továbbképzésekkel -30, 60,90,120 órás-elsajátított , intézményi kereteken kívül óvodapedagógus, pszichológus, fejlesztőpedagógus, konduktor, gyógytornász és mindenféle mozgásterapeuta is. Ebből adódhatnak olyan anomáliák, mint pl.autista gyermeket fejleszt egy óvodapedagógus végzettségű mozgásterapeuta vagy , hogy nem szakember állít a social media felületen szakmai tartalomnak tűnő badarságokat! Tisztelettel kérjük a kompetencia határok betartását a “kollegáktól”!
Nagyon fontosnak tartom a szülők részéről ha szakembert keresnek, hogy alaposan tájékozódjanak az adott szakember alapvégzettségéről, hiszen szülő -gyerek együttesen jár jól, hogyha EGY kézben, egy jól képzett szakember által van fejlesztve gyermeke, aki értő szaktudással rendelkezik és folyamatában látja a közös munkát.
Frutti Fejlesztőpontban
Floidl Luca két szakott végzett
gyógypedagógus-logopédus,
Floidl Andrea két szakot végzett
gyógypedagógus-tiflopedagógus.
Osszátok , kérlek!🫶
Fotó: internet
Kategóriák: Szakmai posztok